Mondok két saját példát:
Új, idegen helyeken könnyebben alszok el, mint otthon.
Tudok a lábujjaimmal fogni, szorítani, dobni.
Az ilyen egyszerűtől a legkomolyabbig jöhet minden😃
Tehát amikor ilyenekt olvasni, hogy a legtöbb férfi csak szexre megy, nem érzelmekre. Namost én tízet is be tudok mutatni, aki sokkal inkább vágyik buksi simogatásra mint szexre, csak nem fognak tetszeni, mert mindegyik nagyra nőtt csecsemőnek néz ki, valahogy nem az igazi a tesztoszteronjuk.
Szóval csak arra vagyok kíváncsi, hogy az "a férfiak" jellegű mondatokat mindig le kell úgy fordítani, hogy "a férfiak, akik tetszenek", vagy pedig nem mindig, mert ez nagyobb mintán is alapul, ismrősök, barátok, kollégák?
Lelvezős Msc képzésre járok, egy oktatónk vetette fel a témát.
Ő nem akadémiai "papír ember", dolgozott vezetőként egy kereskedelmi multinál, külső tanácsadóként most is.
Az előadóteremben többen voltak, akik ellenezték a pedagógusok teljesítményértékelését, mert,hogy az nem valló állami szférába és nem lehet.
De, elég sokan vanank, akik ellenzik, ha jól tudom az új kormány is ellenzi ezt.
Miért?
A közoktatásban dolgozó pedagógusok annyira jól dolgoznak,hogy nincs szükség teljesítményértékelésre?
Anno még az MSZP kormány is beakart vezetni egy szigorú minőségbiztosítási rendszert a közoktatásba, nagy ellenállásba ütközött.
Miért zavarja a pedagógusokat,hogy értékelni akarják őket?
Nem egyformák.Vannak jobban dolgozók és rosszabbul dolgozók.
Magyarországon kvázi az egész közszféra olyan, hogy ha nem vagy pedofil (felsőbb körökben ez is kérdéses) meg nem követsz el nemi erőszakot, akkor nem rúgnak ki.Ha nem csinálsz semmit, akkor sem, ha meg csinálsz valamit de teljesen rosszul, akkor sem.
Feldobom ezt a témát, mert eddigi egész életemet végig kísérte és biztosan nem vagyok egyedül. Diagnosztizált diszkalkuliás vagyok, 7 éves korom óta azt hallgatom, hogy: aki ezt nem tudja kiszámolni azt ne is engedjék középiskolába….aki ezt nem tudja kiszámolni, az ne is kapjon érettségit….aki ezt nem tudja kiszámolni az ne kaphasson Bsc diplomát és most ott tartok, hogy azt hallgatom 2026-ban az egyetemen az Ai világában, hogy aki ezt nem tudja kiszámolni az ne kapjon Msc diplomát…..
Nem tudom ti, akik érintettek vagytok szintén, hogy viselitek lelkileg, hogy folyton ledegradálnak?
Most vagyok fiatal és azt látom, hogy a saját lakás pl. elérhetetlen, úgy érzem van pár gazdag minden országba akik irányítanak mindent, felvásárolják akár az ingatlanokat akár a kisebb cégeket és teljesen eltűnt a középréteg.
Miért nem elégszik meg az ember egy saját lakással, mièrt lehetetlenítik el a fiatalokat, azok akik nem a jövő?
Régen 1800-as években még volt értelme élni kimentél a vad nyugatra és szereztél magadnak területet, házat építettél, egy mostani fiatal mit tud csinálni? Csak szerintem demotiváló ez a világrend? Úgy érzem teljesen el van ba**va a jövőképünk…
Az elso feladatlapban konkretan kopninnyelni nem tudtam. Rengeyek feladatot uresen hagytam. Sajnos max 6-10 pontot szamolok szerencsesebb esetben. Az esszeim talan vallahatoak. Mit tegyek hogy elerjem a 45%ot szobelin? Felek hogy emiatt nem vesznek fel egyetemre. Koszi a valaszokat.
A post history-mból látszik, hogy érdekel a téma, és kihatással is van rám ez az igény. De érdekelne, hogy másokat mennyire érint ez a dolog.
Nagyon sok mindent hallottam már, ki hogyan küzd meg vele, mi segít neki, mi enyhíti. Barátok, súlyozott takaró, kisállat, forró fürdő, forró vízes palack, self-massage vagy egy normális massage, egyéb szolgáltatások, amik érintéssel járnak, és a többi.
Sok mindent ki is próbáltam, de semmi nem tartott ki hosszútávon, és ez az igény mindig vissza-vissza tér.
Néha kevésbé, néha jobban, ez ilyen.
Persze szívesen fogadok bármilyen egyéb tippet, módszert vagy egyebet.
De főleg arra lennék kíváncsi:
Csak engem emészt ez fel ennyire belül?
Már nem tudom mitévő legyek.
De jól esne tudni, hogy nem vagyok egyedül ebben, és tényleg nagyon kíváncsi vagyok, kit hogyan érint ez a téma.
Kíváncsi vagyok azokra a “nem hivatalos” tapasztalatokra, amiket a munkahelyi előrelépés során szereztetek — amiket nem tanítanak egyetemen vagy tréningeken.
Akár konkrét példák is érdekelnek: volt-e olyan felismerésetek vagy stratégia, ami után érezhetően könnyebben haladt előre a karrieretek?
Az is érdekes lehet, hogy szerintetek hol van a határ az egészséges önérvényesítés és az irodai politika között?
Sziasztok!
A kérdésem a címben található; hogyan tudnék nagyon rövid idő alatt (péntekig) 200.000 Ft-ot szerezni?
Röviden; azért ennyire sürgős, mert az albérletemet kell kifizetnem, a munkáltatóm sajnos nem tud még fizetést adni (civil szektor, nem jött be még a várt pályázati pénz), kölcsön kérni pedig nem tudok kitől - igazából nem is nagyon szeretnék.
Szóval tudnátok-e abban segíteni, tanácsot adni, hogy merrefelé induljak el, akár banki dolgok is szóba jöhetnek, de nem igazán értek ehhez.
Nagyon köszönöm előre is a segítő válaszokat!
Egyre inkább azt érzem, hogy a randizás nagyon "játékszerűvé” vált. Sokszor az jön át, hogy fontos, mennyire vagy izgalmas, mennyire van meg rögtön a kémia, és hogy valahogy jól kell szerepelni. Meg utána barátoknak is csillogó szemekkel kell mesélni milyen extravagáns élmény volt, mert ez kelti fel az emberek érdeklődését.
Én viszont inkább nyugodtabb, lassabban feloldódó típus vagyok, és ez a fajta dinamika nem igazán áll közel hozzám. Beszélgetni alapból tudok, de amikor odáig jutnék, hogy elhívjak valakit, gyakran elbizonytalanodom, mert azt érzem, hogy nem vagyok elég izgalmas, vagy hogy mások ebben sokkal jobbak nálam.
Kíváncsi lennék, hogy más is megéli-e ezt hasonlóan, illetve hogy szerintetek lehet-e ezt az egészet kevésbé "játékként”, inkább egy természetesebb ismerkedésként kezelni. Ha valaki szintén nem az a klasszikus pörgős típus, neki mi működött?
A mai miniszterelnöki megválasztáson Magyar Péter fiai eléggé előtérben voltak. Az más kérdés, hogy jelen voltak az édesapjuk ilyen fontos mérföldkövénél, de az első sorban vonultak vele, együtt tisztelegtek a korona előtt, stb.
Az tudom, hogy ahol királyság van, ott ez jobban szokás, hiszen a gyerekek is tisztséget kapnak, de mennyire szokás Magyarországon?
Ti ezzel egyetértetek, hogy a gyermekei ennyire előre lettek tolva? Látszólag nem élvezték annyira, bár egy ilyen 6 órás esemény biztos unalmas volt nekik és a nagy fiú amúgy sem akar szerepelni.
A szokásos, riogató cikkeken túl nem találtam érdemi információt a dologról. Szerintetek elhozhat egy újabb karanténos, covidra hajazó időszakot vagy csak felfújták a dolgot a hatásvadász tartalomgyártók, hírportálok?
A tag nem volt mozgássérült.
ui: a csodás Budapest sub csodás moderátorai törölték a posztot, pedig mindennapos jelenség
Sziasztok!
Sajnos úgy alakult ,hogy mindkét felmenőm elhunyt így eladnànk a csalàdi házunkat. Màr régóta tervben volt csak hol egyik ,hol màsik szülőmnél alakult ki betegség ez időtajt is ràmoltuk ,aztàn egy idő után már nagyrészt csak én a hàzat. Úgy érzem kezdek belefàradni és lenne ez mellett màs jobb dolgom, mint hogy további időt vegyen el az életemből ,ami amúgy is rövid.
Szóval ti hogyan oldottàtok meg magatok ràmoltatok vagy inkább fogadtatok egy brigádot/céget? Sajnos úgy érzem megbuktam az egész dologban és sokszor azt érzem hiába szedtem össze egy csomó kukàba valót vagy eladható/elajándékozható dolgot ,mintha a dolgok nem akarnának elfogyni soha.....Szóval minden hasznos tippet ,tanàcsot szívesen veszek. Annyi ,hogy most én egyedül élek itt és kicsit tartok az ilyen brigadoktól, ezért kérdeznélek titeket ,hogy mi lenne jó döntés vagy ha hasonló helyzetben voltatok , akkor ti hogy tudtátok le. Mindenkinek nagyon köszi!🙏
Érzem, hogy valami bök és van benne, majd szabad szemmel alig látható, pár milliméteres kis szálakat pislogok vagy szedek ki, többnyire csak a jobb szememből, de azért néha a balból is.
Mik ezek, honnan jönnek, hogy lehet minimalizálni ezt, más is tapasztalt már ilyet?
Lassan már megbolondulok tőlük, de a férjem, aki ugyanitt, ugyanígy él, nem tapasztalja ezt.
Kisgyerekként sajna elég túlsúlyos voltam, sose éreztem magamat csinosnak. A szüleim így is szerettek, nem akartak megváltoztatni, ellenben a nagymamámmal, aki nem fogta vissza magát, ha a véleménye volt a téma. Azóta nagyon sokat fogytam tini /fiatal felnőtt koromban, meglepetésemre ő is megdícsért. Most huszonéves vagyok, nem szoktam mérlegre állni, hanem a korábbi ruháimba belebújva csekkolom, hogyan változik a súlyom. Mivel jók rám a gimis ruháim, én elfogadom magamat.
Közben elkezdtem rendszeresen sportolni, próbáltam az elmúlt pár évben futást, biciklizést, úszást, teniszt, edzőtermet. Ebből bármit meséltem a nagyszüleimnek, mamám mindig csak undorodva nézett, kérdezte hogy az mire jó, biztos kell-e nekem, én ezért tényleg fizetek-e, meg ilyenek. Aztán amikor eltelik egy kis idő, legközelebb felhozza, hogy szerinte hagyjam abba, mert ettől nő a combom.
Ezt a forgatókönyvet eddig minden egyes sportàgnál elmondta, még olyan nem volt, hogy valamire ne negatív reakciója lett volna. Legutóbb azt kaptam, hogy hagyjam abba a teniszt mert csak izmosodik a combom.
Mondtam neki hogy nagyi, minek szólsz bele, én szeretem csinálni, a barátaim mind támogatnak hogy jól csinálom sportos vagyok, a héten valaki idegen megdícsért hogy jó lábaim vannak, csak ő all ilyen negatívan hozzá.
Erre ő védekezett, hogy csak segíteni akar, jó szándékkal, majd később meg fogom érteni.
Olyan is volt nemrég, hogy pár hónapig nem voltam látogatóban, de amikor szüleimmel találkozott, és szóba kerültem, nekik is szólt hogy milyen nagy a combom.
Egyáltalán nem látom benne a jó szándékot, azt éri el hogy a régi önbizalom hiányom feléled, valamint hogy egyre kevesebbet hívom fel telefonon és akarom meglátogatni.
Másodjára próbáltam újra az angol b2 komplex nyelvvizsgát az itolcnál és 3-8% választ el a sikerességtől. Nagyon elkeseredett vagyok, mert drága is lett a nyv illetve sokat költöttem már tanárra.
Első tanárommal egy könyv alapján haladtunk, ugy éreztem nem tudok fejlődni és otthagytam. Kerestem egy másikat, akinél pedig folyton 3-4 ember volt rajtam kívül, sokat is telefonozott, random vettünk dolgokat, nem készült, de mégis fejlődtem valamennyit. Utóbbi időben viszont nagyon nem figyelt rám ezért otthagytam.
Elkezdtem saját kútfőből készülni, könyveket vettem stb., kiderült nem is ugy tanította a nyelvtant sem. Rengeteg időt, pénzt és energiát belefektettem már, de úgy érzem velem van a baj és nagyon motiválatlan lettem.
Nem tudom keressek e új tanárt vagy mit csináljak. Azért lenne fontos fejlődnöm, mert phd-ra szeretnék menni. Idén igy lecsúsztam a jelentkezésről, de lehet érdemes elgondolkodnom, hogy hagyjam mert jelenleg nem érzem úgy hogy bármikor is leszek olyan szinten, hogy egy nemzetközi konferencián megálljam a helyem angolul.
Sikerült valakinek felhozni a nyelvtudását ugy hogy hasonlóan szar nyelvérzékkel rendelkezik?
Kérlek adjatok tanácsot, módszereket, tippeket, akár tanár ajánlásokat Budapesten.
A napokban voltam az egyetemen szóbelizni egy szigorú tanárnál. Természetesen nem sikerült a szóbeli, így mehetek újra szóbelizni. Levelezőn tanulok munka mellett. De ami a leginkább megijeszt elsőévesként, hogy van aki már harmadikosként másodjára is felvette ezt a tárgyat, és próbálkozik a vizsgával. Nem ráépülős tárgyról van szó, de ha belegondolok ebbe a vizsgàba már elkap a gyomorgörcs. Hiába van elég erősen lepontozva ez az oktató, eddig még se történt semmi.
.
Az elmúlt 13 év ismerkedési statisztikáját szerettem volna levezetni, mintegy összefoglalóként, többnyire a húszas éveimről. Nem a számokra törekedtem eredetileg, de minden kapcsolatomra pontosan emlékszek, így egy óra alatt bőven össze tudtam szedni mindenkit az elmúlt évekből.
Az ismerkedést már egy ideje befejeztem, mert már 30 felettiként úgy érzem, hogy vagy elvált anyukákkal, vagy valami miatt az egyedüllétet preferáló nőkkel lehetne ismerkedni, és nem szeretnék pót apuka lenni (nem így akartam volna kapcsolatot találni eredetileg).
13 év alatt:
A szakításokat kizárólag a másik fél kezdeményezte minden esetben. Mindegyiket internetről ismertem meg, egy kivétellel, vele lett 1 évnél hosszabb kapcsolat.
Milyen következtetéseket lehet levonni ebből? Mi lehet ennek a statisztikának a viszonya az átlaghoz képest?