u/Thick_Gap_7499

Lengyel kutatók egy háromrészes vizsgálatsorozatban térképezték fel, hogyan viszonyulnak a különböző nárcisztikus személyiségjegyek a vallási elköteleződés különböző dimenzióihoz. A tanulmány a Personality and Individual Differences folyóiratban jelent meg.

Az első vizsgálatban (többségük lengyel római katolikus) minden nárcizmustípus összefüggött azzal, hogy az illető eszközként használja a vallást (extrinsic vallási motiváció) – kapcsolatépítésre, társadalmi elismerésre vagy szorongása csillapítására, nem pedig belső meggyőződésből. Az arrogáns, kizsákmányoló típusnál ráadásul az általános vallásosság is alacsonyabb volt.

A második vizsgálatban a sikerorientált és az arrogáns típus egyaránt hajlamos volt büntető, bosszúálló Istenképet kialakítani. Ez logikusan illeszkedik a világképükhöz: aki a társas világot kemény versenyként éli meg, annak egy szigorú, kontrolláló Isten ismerős és érthető figura. Az arrogáns típus emellett elutasítja a szerető Isten gondolatát, és nehéz helyzetekben ritkán fordul a hitéhez vigaszért.

A harmadik vizsgálatban a sikerorientált, az arrogáns és az önfelmagasztaló típus egyaránt úgy érezte, hogy Isten különleges kegyekkel tartozik nekik (isteni jogosultságérzés) – „engem megillet a különleges bánásmód odafentről is". Külön vizsgálva az arrogáns nárcizmus is összefüggött azzal, hogy valaki „különleges bánásmódot” vár Istentől. De amikor minden nárcisztikus vonást egyszerre vizsgáltak, már csak a sikerorientált és önfelmagasztaló típus maradt valódi magyarázó tényező.

A tanulmány egyik fontos üzenete, hogy a vallás pszichológiai funkciója nagyon eltérő lehet különböző embereknél. Nem minden vallásos ember keres spirituális mélységet vagy közösségi kapcsolódást. Egyesek számára a hit identitásvédelem, önértékelés-szabályozás vagy akár morális státuszépítés eszköze lehet.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: ez nem jelenti azt, hogy minden vallásos ember nárcisztikus, vagy hogy a vallás „termeli ki” a nárcizmust.

A The Times konzervatív brit napilap mai tudósítása Orbán Anita új magyar külügyminiszter parlamenti meghallgatásáról és a Magyar Péter vezette kormány hivatalba lépéséről számol be, szélesebb kontextusba helyezve a hatalomváltást: Közép-Európa a nyugati liberális ellenállás új laboratóriumává vált.

A névrokonság ellenére Viktor Orbánnal rokoni kapcsolatban nem álló Orbán Anita — egykori diplomata és Vodafone-alelnök, amerikai diplomáciai doktorátussal — a meghallgatáson világossá tette, hogy Magyarország a továbbiakban nem kíván Moszkva trójai falova lenni az Európai Unióban. Megfogalmazása szerint az áprilisi választáson a magyar szavazók Európát választották Oroszország helyett. Ugyanakkor a szakítás korlátozott: a függés szövete egyik napról a másikra nem bontható szét. Magyarország ma olajának mintegy 80, gázának 90 százalékát, a négy atomreaktort tápláló nukleáris fűtőanyag teljes mennyiségét Oroszországból szerzi be.

Az új külügyminiszter ígéretet tett a Putyin-rezsimmel kötött titkos megállapodások korszakának lezárására, nagyobb átláthatóságra és az energiaforrások diverzifikálására, ám jelezte: ha egy újabb uniós szankciós csomag aránytalanul sújtaná Magyarországot, kampányolni fog ellene, és a nemzeti vétót — végső eszközként — fenntartja. Megfogalmazása szerint Oroszország továbbra is fontos partner marad a régióban betöltött szerepe miatt, de a viszony nem épülhet egyoldalú függésre, és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Oroszország politikája biztonsági kihívást jelent Magyarország és Európa számára.

Ukrajna uniós csatlakozását támogatja, ám a gyorsított felvételt nem: Kijevnek ugyanazokat a feltételeket kell teljesítenie, mint bármely más jelöltnek. Kínával „pragmatikus" viszonyt keres, de a kínai vállalatoknak alkalmazkodniuk kell a magyar munkajogi és környezetvédelmi szabályokhoz. A Trump-adminisztrációval való jó kapcsolat továbbra is prioritás.

A cikk Magyar Péter technokratikus kabinetépítését is bemutatja: a volt NHS-sebész Hegedűs Zsolt egészségügyi, a BKK egykori vezetője Vitézy Dávid közlekedési miniszternek jelölt, Orbán Anita pedig a külügyek mellett miniszterelnök-helyettesi posztot is kap. A nepotizmus vádja azonban már most kísért: Magyar saját sógorát, Mellethei-Barna Mártont szánta volna az igazságügyi tárcára, a jelölést azonban a heves bírálatok hatására visszavonták.

A tudósítás második fele a Szabad Városok Paktumának transzatlanti kiterjesztését tárgyalja. Tíz amerikai város — köztük Chicago, Boston, San Antonio és Seattle — kedden csatlakozik a magyar, lengyel, szlovák és cseh önkormányzati vezetők alkotta liberális szövetséghez, amely Los Angeles, London, Berlin és Kijev mellett az illiberalizmus elleni közös bástyaként pozicionálja magát. A Times értelmezésében ez a hálózat populistaellenes ellensúlyt képez a washingtoni jobboldali nemzetközi front törekvéseivel szemben.

Lacey Beaty, az oregoni Beaverton demokrata polgármestere szerint a magyar és a 2023-as lengyel választási eredmények azt mutatják, mennyire eldeformálódhat a demokrácia, mielőtt eltörne — az amerikai megfigyelők számára a bíróságokra nehezedő nyomás, a független média elleni támadások, a választói elnyomás és a kormányzati hatalom barátok jutalmazására való felhasználása ismerős minták. Matus Vallo pozsonyi polgármester, a keddi találkozó házigazdája hangsúlyozta: a paktum nem a MAGA-mozgalom európai exportjának tükörképe, mivel az kizárólag negatív politikára épült, hanem a demokrácia közös megerősítését szolgáló fórum, amely a kormányzás iránti megrendült választói bizalom helyreállítását célozza.

A Times összképében Budapest most a liberális Európa frontvonalává vált — egy olyan fordulat tanújává, ahol a régió tanulságait már nem csak Brüsszelben, hanem Chicagóban és Seattle-ben is olvassák.

A Klubrádióban Lendvai András ügyvéd arról beszélt, hogy a NER alatt kialakult vagyonrendszer szerinte nem klasszikus piaci magántulajdon, hanem úgynevezett

>„politikai tulajdon”.

Ez azt jelenti, hogy eredetileg közvagyon került politikai döntésekkel, kockázatvállalás nélkül egy szűk, kijelölt körhöz - állami megrendelések, koncessziók, alapítványi vagyonátadások, médiapiaci átrendezések révén. A rendszer szerinte nem egyszeri privatizáció volt, hanem folyamatos állami pénzáramlásból újratermelődő vagyonfelhalmozás.

A beszélgetés központi állítása az volt, hogy ezek a vagyonok sok esetben csak névleg magántulajdonok. Lendvai szerint a tényleges rendelkezési jog gyakran nem a hivatalos tulajdonosnál, hanem egy központi politikai akaratnál marad. Ennek példájaként említették Andy Vajna halála utáni vagyonmozgásokat, Simicska és Spéder bukását, illetve Mészáros Lőrinc válását (Andi előtt) ahol a vagyonmegosztás feltűnően csendben és konfliktusmentesen zajlott. Itt a volt feleség nyilvánvalóan nem kapta meg a vagyon felét.

Az egyik legerősebb része a beszélgetésnek az volt, amikor a műsorvezető arról beszélt: a jachtok, magángépek és luxuseszközök mintha nem is egyetlen ember tulajdonai lennének, hanem inkább a NER elitjének közös használatú vagyontárgyai.

Innen jött a feudális párhuzam is: Lendvai a rendszert részben a török szultáni „prebendális” modellhez (a közhivatalok magáncélú kiaknázására épülő rendszer, amelyben az állami tisztségeket a politikai lojalitásért cserébe kiosztott, egyéni gazdagodást szolgáló jövedelemforrásként kezelik) hasonlította, ahol a hatalom kiosztja a vagyont, de bármikor vissza is veheti.

Volt egy szinte groteszk pillanat is, amikor arról beszéltek, hogy ha egy luxustáska vagy aranycsatos cipő közpénzből finanszírozott vagyonból származik, akkor az ugyanúgy lefoglalható lehetne egy vagyon-visszaszerzési eljárásban, mint egy villa vagy egy cég.

A jogi rész lényege az volt, hogy szerinte a vagyon-visszaszerzéshez nem feltétlenül új forradalmi törvények kellenek. A magyar polgári jogban már most is léteznek olyan alapelvek - jóhiszeműség, tisztesség, jó erkölcs, joggal való visszaélés tilalma - amelyek alapján a formailag szabályos, de tartalmilag tisztességtelen tranzakciók megtámadhatók.

Lendvai szerint ezért a hangsúly nem csak a büntetőeljárásokon lenne, hanem egy gyorsabb és hatékonyabb polgári jogi vagyon-visszaszerzési rendszeren. Ennek része lehetne egy magyar „unexplained wealth order” típusú szabályozás, ahol a feltűnően meggazdagodott szereplőknek kellene bizonyítaniuk, hogy vagyonuk nem közvagyonból származik.

A beszélgetés végén azt mondta: egészséges nemzeti tőkésosztály nem úgy jön létre, hogy a politika kijelöl gazdag embereket, hanem valódi piaci vállalkozásokból épül fel.

Orbánék nem a fiatalokat nézték be. Hanem azt, hogy 2026-ban már nem ad el az országkép, amit harminc éve árulnak: van egy erős férfi, aki tudja, mi a jó, és van mindenki más, akit terelni kell.
2010-ben ez még működött, mert a társadalom jelentős része pontosan ebben szocializálódott. Apa kiabál, te kussolsz. Főnök parancsol, te bólintasz. Állam beszél, alattvaló alkalmazkodik.

A pofon nem trauma volt, hanem „nevelés”. A megalázás nem bántalmazás, hanem „ilyen az élet”. Aki ebben nőtt fel, az Orbánban nem feltétlenül ideológiát hallott, hanem ismerős családi hangot.

Csakhogy a 16–25 évesek jelentős része már más idegrendszeri környezetben él. Nem azért, mert mind pszichológusnak készülnek, hanem mert a világukban a bántalmazó dinamika már nem titok. TikTokon, Instagramon, podcastokban, kommentekben naponta jön szembe a gaslighting, a toxikus kapcsolat, a nárcisztikus szülő, a kontrolláló főnök, az érzelmi manipuláció.

Lehet ezen gúnyolódni, hogy „TikTok-terápia”, és sokszor tényleg leegyszerűsítő. De közben megtörtént valami fontos: egy generáció nyelvet kapott arra, amit a korábbi csak gyomorgörcsként érzett.

Ezért rezonált Magyar Péter. Nem csak a „ne féljetek” miatt, bár az telibe talált. Hanem mert az egész jelenléte nem fentről beszélt.

Élőzött, ment, reagált, hibázott, visszaszólt, túlpörgött, néha sok volt, néha nyers volt - de ott volt. Nem steril politikai terméknek látszott, hanem embernek, akinek történik az élete, és aki közben nem bújik el egy kommunikációs bunkerbe.

Ez a fiataloknak ismerős. Ők nem a tökéletes embert keresik, hanem azt, aki nem hazudja magát márványszobornak. Amikor Magyar Péter lényegében azt mondta: igen, szexeltem egy nővel, igen, felvették, igen, ezzel próbálnak politikailag kinyírni - az nem morális összeomlásként hatott. Hanem felnőttség-tesztként. Vállalja? Nem sunnyog? Nem játszik szentet? Akkor menjünk tovább.

Orbán erre nem tud mit mondani. Mert az ő politikai karaktere 36 éve arra épül, hogy soha nem téved, soha nem kér bocsánatot, soha nem bizonytalan. Egy idősebb szavazó ezt rendíthetetlenségnek hívhatja. Egy húszéves elavultnak és merevségnek.

És itt jön a lényeg, amit Orbánék nem értettek meg: ez a generáció nem anarchiát akar, nem LMBTQ-t akar „mindenhová”, és nem a korlátlan drogozás szabadságát követeli. Nem „mindent szabad” országot akart. Sok tekintetben konzervatívabb, mint amilyennek a Fidesz-propaganda lefesti.

A fiatalok nagy része teljesen normális dolgokat akar. Lakást. Normális munkát. Élhető országot. Kapcsolatot. Családot. Méltóságot.

Csak nem úgy, hogy közben kussolni kell és beszarva lenni.

Nem úgy, hogy a hatalom folyamatosan erkölcsi magaslatról prédikál, miközben kokainpor húz kondenzcsíkot a brüsszeli magyar képviselet folyosóján, a saját „melegellenes” rendszerének emberei ereszeken menekülnek, pedofilügyek szereplőit pedig kegyelemmel mentik ki.

És nem úgy, hogy közben Orbán meleg fiát militáns átképzéssel akarják férfiasságra korrigálni.

Ez már nem politikai képmutatás. Ez egy egész rezsim, amelyik a saját életét sem tudja összerakni azzal a kerettel, amit ránk akar erőltetni.

Magyar Péter kampányában az volt szerethető, hogy nem a hibátlanságot árulta. Hanem a kilépés lehetőségét. És egy olyan apát kerestek aki beáll a DJ pult mögé.

Itt ülnek. Lázár, Szijjártó. Nem mennek haza a vagyonhoz, amit 16 év alatt összeharácsoltak. Mert fingjuk sincs mit kezdjenek vele. Soha nem is tudtak.

Nem azért gyűjtögettek megszállottan, hogy élvezzék. Azért, mert mást nem ismernek.

A durva az, hogy valójában a pénz sosem volt a tét. A pénz csak melléktermék. A tét az identitás. Tizenhat éven át ők lehettek "Magyarország”.

Szijjártónak a magánrepülő, az Isten háta mögött valahol szumátrán kierőszakolt katonai tiszteletadás, a heti négy ország kavarás, a Lavrov-vállveregetés. A gyűlölködés, a napi öt fronton vívott személyes világháború, valami soha nem látható ellenséggel.

Lázárnak a 27 ezer hektár, az AMG, a Hódmezővásárhely fölött lebegő félfeudális mosoly, a kézelőgomb. A ménes, a falunapi királycsók, és persze a "dubajozó hülyegyerekekről” tartott erkölcsi prédikációk. Miközben ő maga horvát luxiban tanítja vezetni a fiát.

Aki ezt elveszti, nem visszavonul. Megszűnik létezni.

Ezért ülnek itt. Nem vízióból vagy stratégiából. Még csak nem is a mentelmi jogért.

Hanem mert otthon, az új ki tudja hány milliós Tourbillon óra mellett egy tök üres ember nézne vissza rájuk a tükörből. Egy ember, akinek a saját gyerekei sem tudnák megmondani, mi a kedvenc színe.

Itt legalább még valaki. Itt még gyűlölik őket. És a gyűlölet is figyelem. Sőt: talán a legtisztább érzés, az egyetlen érzés amit valaha kaptak.

Talán ez a karma: hogy ők ezt választják. Hogy nem is tudnak mást választani.​​​​​​​​​​​​​​​​

Cikk szemléje:

Balásy Gyula a közvélemény számára sokáig szinte ismeretlen maradt, holott az elmúlt másfél évtizedben az egyik leggazdagabb magyarra tett szert – a semmiből. A neve mögött egy gigantikus, államilag monopolizált kommunikációs és rendezvényszervezési birodalom áll, amelyet Rogán Antal kegyéből épített fel.

A rendszer lényege egyszerű volt:

Magyarország közel 900 állami cége, intézménye és minisztériuma kizárólag Balásy vállalataihoz fordulhatott, ha kommunikálni vagy rendezvényt szervezni akart.

Nem volt versenyeztetés, nem volt alternatíva – a pénz egyirányban folyt, Balásy zsebébe.

A rendszer hatékonysága látványos számokban öltött testet. Balásy vagyonát tavaly 78 milliárd forintra becsülték, és csak 2024-ben 19,7 milliárd forint osztalékot vett ki saját cégeiből – ez napi 54 millió forintnak felel meg. Ő maga egy hétfő esti televíziós interjúban érthető módon nem emlékezett pontosan a saját osztalékaira, ugyanakkor igyekezett magát pedáns, transzparens üzletemberként feltüntetni – ami némi ellentmondásban áll azzal, hogy korábban évekig perrel fenyegetett mindenkit, aki egy gazdag magyarokat rangsoroló kiadványban ki merte volna írni a nevét.

Az interjú legfontosabb fejleménye az volt, hogy Balásy bejelentette: felajánlja cégeinek egy részét, és lemondana vagyona egy szeletéről. Ezt nagyszívű gesztusként igyekezett eladni – elsősorban a csapatára hivatkozva, amely így folytathatná munkáját –, csakhogy ez az érvelés sántít. Az a csapat ugyanis egy mesterségesen torzított piacon jött létre, ahol a konkurensek labdába sem rúghattak, és ahol Balásy rendezvényszervező cége még a covidjárvány idején is nyereséges maradt, miközben a piaci szereplők többsége a túlélésért küzdött a lezárások miatt.

A cikk szerzője, Haszán Zoltán szerint az igazi kérdés nem az, hogy Balásy mit ajánl fel, hanem hogy miért. Ha tisztességesen szerezte a vagyonát, miért adja oda? A válasz kézenfekvő: nem a jótékonykodás, hanem az igazságszolgáltatástól való félelem mozgatja. A NER-rendszer más szereplőin is látszott már ez a minta – Simicska Lajos például hasonlóan próbált kimászni a politikai csapdából, miután a G-nap utáni tervei meghiúsultak.
Balásy azonban nem úszhatja meg ennyivel. A szerző szerint a cégek lepasszolásánál és a nyilvánosság előtt elcsuklott hangnál sokkal értékesebb lenne egy vádalkut ajánlani az ügyészségnek.

Mert Balásy nem csupán haszonélvezője volt egy rendszernek – ő volt az egyik gépezete. Egy vallomás, amely feltárja, hogyan csapolták meg rendszerszerűen az állami forrásokat a kommunikációs és rendezvénypiacon, ki irányította valójában ezt a struktúrát, és merre tűntek a kiszivattyúzott milliárdok, valódi közérdekű értékkel bírna.

A NER leuralta piacok sorában a kommunikáció csak az első fejezet – a többi még feltárásra vár.​​​​​​​​​​​​​​​​

A Reuters tudósítása szerint Volodimir Zelenszkij közölte, hogy egyeztetett Robert Fico-val Ukrajna EU-csatlakozásáról: Fico támogatásáról biztosította a folyamatot, és jelezte, hogy Szlovákia kész megosztani a csatlakozási tapasztalatait. Szóba került egy közeli személyes találkozó lehetősége is.

Fentieket erősíti meg a szlovák Új Szó hírportál is, amely szintén a támogatás ígéretét és a kapcsolatépítés hangsúlyát emeli ki.

Olvasom Skrabski Fruzsina tegnapi írását: megnyugodott Orbán Balázs interjúját hallgatva az Ultrahang csatornán. Idézem:

>"Balázs szép nyugodtan elmagyarázta, hogy miben hiszünk, miben tévedtünk, mik a remények, mik a veszélyek. Javaslom nyugtatónak mindenkinek!"

Ezt a megnyugvást most már egy ideje forgatom magamban. És minél tovább forgatom, annál pontosabban érzem, mit mond el - és mit nem mond el - a magyar közéleti pusztítás utáni világról.

Mert a megnyugvás itt nem érzelem. Pozíció.

Egy nő, aki egykor az ország legmegrendítőbb dokumentumfilmjét készítette arról, mit tett a szovjet hadsereg a magyar nőkkel, most nyugalmat talál egy fegyelmezett politikai mondatban. Ez önmagában nem botrány. Ez egy emberi állapot leírása. De éppen ezért érdemes lassan körüljárni. Mert ami itt történik, az nem Skrabski Fruzsináról szól. Hanem arról, amit egy politikai rendszer csinálni tud egy lelkiismerettel.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell menni 2013-ba. Skrabski akkor nem értelmezett, nem pozícionált, nem politizált. Ment. Falvakat járt végig, levéltárakban kutatott, idős asszonyokkal ült szemben, akik hetven éve hallgattak. Az Elhallgatott gyalázat nem azért lett megrendítő, mert provokált, hanem mert engedte, hogy az áldozatok beszéljenek. A film legmélyebb mondata nem politikai állítás, hanem egy emberi helyzet leírása: a nagymamának választani kellett, hogy a lányát vagy az unokáját erőszakolják meg.

Aki ezt a mondatot egyszer leírta, az tud valamit, amit nehéz elfelejteni. Tudja, hogy a háború nem absztrakció. Tudja, hogy a hadseregek nem fogalmak. Tudja, hogy egy birodalmi katona részegsége egy konkrét női testen hagy nyomot, és hogy az a nyom három generáción keresztül vándorol a családokban.

Ez a tudás 2013-ban morális kapaszkodó volt. Belőle nőtt ki a film.

Most pedig ez a tudás csendben van.

Nem eltörölve. Nem megtagadva. Csendben. Mintha valaki egy szobába zárt volna egy nagyon fontos emléket, és kulcsra fordította volna az ajtót. És nem azért, mert szégyelli, hanem mert talán nem tudja, mit csináljon vele a jelenben.

Mert a jelenben ugyanaz a hadseregi kultúra ugyanazt csinálja. Bucsa nem értelmezés kérdése. Az ukrán nők nem szimbólumok. A tömegsírok nem narratíva. Ott vannak. És aki egyszer megírta a magyar nagymamák történetét, az pontosan tudja, mit lát, amikor odanéz.

Csak nem néz oda.

Ez a nem-odanézés a magyar közélet egyik legmélyebb és legkevésbé tárgyalt jelensége. Nem hazugság. Nem cinizmus. Nem rosszhiszeműség. Egy lassú, türelmes elfordulás attól, ami egykor fontos volt. Anélkül, hogy bárki kimondaná, hogy elfordult.

És itt jön be Orbán Balázs.

Az ő mostani interjúja azért fontos, mert nem új információt adott, hanem egy hangnemet. Megmutatta, hogyan kell egy vereség után úgy beszélni, hogy senki ne kelljen szembenézzen semmivel. A kampányüzenet „tartalmilag igaz volt". A választók „majd később fogják belátni". A felelősség „történelmi". A tanulság „türelem". Minden mondat egy kis ajtó, amelyen ki lehet sétálni a kérdésekből.

Ez a beszéd nem érvel. Engedélyt ad. Engedélyt ad arra, hogy az ember ne kérdezze meg magától: amit tizenhárom éve mondtam, az ma is érvényes-e? Engedélyt ad arra, hogy a régi mondatok és az új hallgatások ne ütközzenek egymással. Engedélyt ad arra, hogy a lelkiismeret ne legyen napirenden.

És aki ezt az engedélyt elfogadja, az megnyugszik.

Itt van az, ami szerintem a NER tizenhat évének legalattomosabb teljesítménye, és amiről a legkevesebbet beszélünk. Túl a korrupción, a médián, az intézményi romboláson. Az, hogy képes volt érzékeny, művelt, eredetileg morális iránytűvel rendelkező embereket eljuttatni egy olyan állapotba, ahol már nem a valóság alakítja az érzéseiket, hanem a közösségük által megengedett érzések alakítják a valóságukról alkotott képüket.

Ez nem agymosás. Ennél finomabb. A rendszer nem azt mondja: ne nézz oda. Azt mondja:

>nézz másfelé, és majd megérted, miért volt jó, hogy nem oda néztél.

Skrabski Fruzsina megnyugvása ezért nem az ő privát ügye. Egy egész politikai kultúra önarcképe. Százezrek nyugszanak meg ugyanígy, ugyanezeken a mondatokon, ugyanezekkel a finom belső áthelyezésekkel. És ez a megnyugvás működik. De csak addig, amíg valaki fel nem teszi a kérdést, amit Skrabski 2013-ban még magától feltett: mi az, amit nem mondunk ki, és miért?

Ez a kérdés most nincs napirenden.

A nagymamának 1945-ben nem volt választása. A rendezőnek 2026-ban van. A NER legmélyebb munkája az, hogy ezt ne válsztásként élje meg, hogy a megnyugvás bölcsességnek látsszon.

Csak amíg valaki vissza nem nézi a régi filmet, és meg nem kérdezi: ki volt az az ember, aki ezt csinálta?

Itt és most nem megnyugodni kellene.

444.hu gigantikus hosszúságú, szinte enciklopédikus cikkben foglalja össze az elmúlt 16 évet azoknak akik esetleg buborékában éltek, és most – a Tisza párt április 12-i győzelme után – elkezdik bepótolni, amiről lemaradtak. Alábbi egy nagyon "tömör" összefoglaló, nem maga a cikk.

A cikk apropója egy személyes történet: az újságíró édesanyja 20 évig fideszes volt, de a választás másnapján rájött, hogy „16 évig hazudtak neki”. A Medián felmérése szerint egyre többen vannak így: Magyar Péter pártja a szavazókorú népességben 56 százalékon, a Fidesz 21 százalékon áll.

1. Az Orbán-dinasztia

Az egyik legfontosabb téma Orbán Viktor szűk környezetének hihetetlen meggazdagodása. A miniszterelnök a „hétköznapi ember” képét igyekezett mutatni – sonkafőzés húsvétkor, horvát nyaralás –, miközben közvetlen hozzátartozói mesés vagyonokat halmoztak fel.

A vő, Tiborcz István az Elios Innovatív Zrt. tulajdonosaként uniós forrásokból finanszírozott közvilágítás-korszerűsítési tendereket nyert – olyanokat, amelyeket eleve úgy írtak ki, hogy más aligha indulhatott rajtuk. Az EU csalás elleni szerve, az OLAF 2018-ban súlyos szabálytalanságokat állapított meg, a magyar igazságszolgáltatás mégsem lépett. Tiborcz vagyona ma már meghaladja a 100 milliárd forintot.

Orbán apja, Orbán Győző sem klasszikus kisnyugdíjas: a Dolomit Kft. tulajdonosaként rendre állami beruházásokba szállít be – az M1-es autópálya bővítéséhez is az ő gánti bányájából viszik az anyagot. Tavaly 1,375 milliárdos osztalékot vehetett ki a cégből.

A hatvanpusztai ranch az egész dinasztia-narratíva szimbóluma: „nem is palota, hanem félkész mezőgazdasági központ”, „nem is medencék épülnek a pázsitra, hanem feszített víztükrű vályúk és itatók” – ilyenekkel próbálkozott magyarázkodni a miniszterelnök.

2. A NER-oligarchák luxusa

Mészáros Lőrinc – a gyermekkori jóbarát, volt gázszerelő – mára az ország leggazdagabb embere: vagyona 1759 milliárd forint, ami az előző évben naponta 1,3 milliárddal nőtt. Érdekeltségei kiterjednek bankra, médiára, szállodákra, gázszolgáltatóra, autópálya-koncesszióra és vasútépítésre. Mindeközben szuperjachton nyaral.

Balásy Gyula, a Fidesz kedvenc plakátosa éjfekete Lamborghinijéből szállt ki a fotókon, miközben cégei 2021–2023 között 336 milliárd forintnyi állami kommunikációs tendert nyertek el.

Matolcsy György jegybankelnök fia, Ádám és baráti köre Ferrarikat, Porschékat, magángépeket és luxuséttermeket engedhetett meg magának – mindezt a Magyar Nemzeti Bank alapítványain átcsatornázott, összesen 266 milliárd forintnyi (mai értéken 460 milliárd) közpénznek köszönhetően. Az MNB székházának felújításában pedig – nem meglepő módon – Matolcsy Ádám barátjának cége, a Raw Development vett részt, és olyan tételeket számlázott ki, mint a harmincmilliós aranybudik és a tizenegy milliós márványburkolat.

3. Milliárdos hitelek, értelmetlen beruházások

A Paks II. beruházást Orbán Viktor is részben hibának ismerte el a választási vereség után. Az eredeti ígéret 2023-as üzembe helyezésről szólt – ez mára legalább 2033-ra tolódott. A 2014-ben fix áron kötött, 12,5 milliárd eurós orosz hitelszerződés időközben forintban 3756 milliárdról 5130 milliárdra drágult, és az Európai Bíróság az EU-s finanszírozási engedélyt is megsemmisítette.

A Budapest–Belgrád vasútvonal – minden idők legnagyobb hazai vasútfejlesztése – titkosított kínai gigahitelből, kínai kivitelezőkkel épült. A 800 milliárd forintos beruházásnak haszonhúzói közt ott van Orbán Győző és Mészáros Lőrinc is. Az eredmény: naponta hat tehervonat közlekedik rajta, személyszállítás még mindig nincs.

4. Gazdasági teljesítmény

A kormánypropaganda folyamatos gazdasági sikereket hirdetett – a valóság ezzel szemben: Magyarország az Európai Unió legmagasabb inflációját produkálta, és a GDP-növekedésben is sereghajtó volt. A Tisza-kormány olyan államkasszát örököl, amelyből csak márciusban 1313,6 milliárd forintnyi lyukat ütöttek – az éves hiánycél 81 százalékát az első negyedévben elhasználták.

5. Covid: rekordhalálozás és lélegeztetőgép-botrány

A járvány kezelése két szempontból is katasztrofális volt. Az egészségügyi oldalon: az WHO adatai szerint Magyarország a harmadik legrosszabb covid-halálozási arányt produkálta a világon – 2020 és 2023 között 43 297-en haltak meg. Az anyagi oldalon: a kormány 300 milliárd forintért vásárolt 16 000 lélegeztetőgépet Kínából, amelyek azóta is raktárban állnak. Az egyik szállító, egy maláj üzletember a bizniszből magánrepülőt és luxusjachtot vett. A legnagyobb hazai nyertesnek nyoma veszett.

6. Lehallgatás, Pegasus, orosz befolyás

A 2021-es Pegasus-botrány során a Belügyminisztérium izraeli kémprogrammal figyelte meg újságírók és üzletemberek telefonjait – köztük a 444 fotósáét, aki azt a „bűnt” követte el, hogy lefotózta Mészáros Lőrincet a jachton. Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására hamis pedofilvádakkal próbáltak ellenzéki informatikusok ellen nyomozást indítani.

Mindeközben az orosz külügyminiszter szinte tetszése szerint mozgatta a magyar külpolitikát, és orosz kémek bejutottak az országba.

7. Gyermekvédelem: bicskei botrány és Szőlő utca

A Fidesz-kommunikáció egyik sarokköve volt a „családbarát politika” – a valóság ezzel szemben égbekiáltó. Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei pedofil gyermekotthon-igazgatót fedező bűntársnak, majd le kellett mondania. A háttérben Balog Zoltán református püspök lobbizása állt – aki miniszterként már 2012-ben kapott jelzést az ombudsmantól a bicskei ügyről.

A Szőlő utcai javítóintézet igazgatója 14 éven át üzemeltetett zaklatási és prostitúciós hálózatot kiskorú állami gondozottak bevonásával, miközben kitüntetéseket kapott és tévében nyilatkozott az ifjúságvédelemről. Fidesz-kapcsolatai valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy ekkora késéssel bukjon le.

8. Az igazságszolgáltatás csődje és a médiabirodalom

Mindezekért szinte senki nem fizetett jogi értelemben. Polt Péter legfőbb ügyész – aki most az Alkotmánybíróság elnöke – rendszeresen blokkolta a Fideszhez köthető ügyek kivizsgálását. A legmagasabb rangú elítélt Völner Pál volt államtitkár, akire 8 év börtönt kért az ügyészség kenőpénz-elfogadásért – az ügy azonban felnyúlik egészen Rogán Antal propagandaminiszterig.

A tájékozatlanság nem volt véletlen: 2018. november 28-án egyetlen nap alatt 476 médiatermék került egy kézbe, a KESMA nevű alapítványba, kormányközeli üzletemberek „ajándékaként”. Ezt megelőzően már az összes megyei lap a Mészáros-érdekeltségű Mediaworkshöz tartozott. A Népszabadságot bezárták, az Origót, majd az Indexet is átvette a Fidesz-médiabirodalom.

Összefoglalás

A cikk – és maga az ébredési folyamat – lényege egyetlen mondatban: amit a Fidesz-szavazók nem láttak, az nem azért nem látszott, mert nem történt meg, hanem azért, mert szisztematikusan elrejtették előlük. A kérdés mostantól az, hogy az új kormánynak lesz-e politikai bátorsága és intézményes kapacitása mindezzel szembenézni – és hogy az „ébredők” kitartanak-e az információéhségükben.

A május 9-i kormányalakítás és miniszterelnöki beiktatás egyszerre lesz hivatalos állami esemény és nyitott, „ünnepi” köztéri program.

A nap 10:00-kor indul az Országgyűlés alakuló ülésével, amit a Kossuth téren is élőben lehet követni kivetítőkön. A miniszterelnök megválasztása, eskütétele és beszéde kora délutánra van időzítve a Parlamentben.

A kulturális részben kiemelt szerepet kap a meghívott Sugo Tamburazenekar (Sükösdről), akik Nébl Zsolt vezetésével két ismert dalt adnak elő:
Zöld az erdő, zöld a hegy is (gyakran „cigány himnuszként” emlegetik)
Tavaszi szél vizet áraszt

A hivatalos parlamenti program után az esemény átköltözik a Kossuth térre, ahol:

zászlófelvonás lesz,
majd Magyar Péter nyilvános beszédet mond,
végül a nap közösségi ünneplésbe fordul át („kezdődik a tánc”).

A 444.hu cikke arról gyűjtött össze olvasói történeteket, hogyan sikerült Fidesz-szavazó rokonokat — szülőket, nagyszülőket — rávezetni arra, hogy más szemmel lássák a valóságot, és végül máshova tegyék az ikszet.

A közös nevező szinte minden esetben ugyanaz: nem frontális vita, hanem a médiafogyasztás lassú, türelmes átformálása hozta meg a fordulatot. Az egyik legjellemzőbb módszer az volt, hogy gyerekek, unokák csendben előfizetést vásároltak szüleiknek a Magyar Hangra vagy a Magyar Narancsra, a szülők postaládájába kézbesíttetve — azzal az ürüggyel, hogy „nálunk nem biztonságos a postaláda”. A szülők elkezdték olvasgatni, aztán a cikkekről beszélgetni kezdtek, és hónapok, évek alatt fokozatosan fordult el bennük valami. Az egyik 85 éves édesapa mire meghalt, már nem volt fideszes.

Egy másik olvasó még direktebb módszert választott: az édesanyja tudta nélkül átírta a közösségi média beállításait — törölte a kormányközeli oldalakat, bekövetett ellenzéki tartalmakat. Két hét telt el csendben, majd az édesanya maga hozta szóba, hogy „elképesztő, mit művelnek az Orbánék” — és a sok éve ismert ügyeket úgy mesélte, mintha most hallotta volna először. Később be is lépett egy Tisza-szigetbe, és kora ellenére aktivistagá vált — bár a tiszásoktól is szégyellte bevallani, hogy korábban fideszesre szavazott.

Egy harmadik esetben a fordulat egy véletlenszerű körülményből indult ki: a lakásfelújítás miatt az édesanya hónapokig otthonától távol töltötte a napjait, ahol nem szólt a Kossuth Rádió. Helyette YouTube-ot nézett, ahol a lánya lassan politikai tartalmakat is elé csúsztatott. Juhász Péter magyarázós videói nyomot hagytak benne — egy évre visszamenőleg megnézett minden adást, és sírva hívta fel lányát, hogy „ezek tényleg igazak?”. Végül saját maga kezdte küldözgetni a 444-es és telexes cikkeket — és amikor úgy érezte, szeretné anyagilag is támogatni a független újságírókat, de 160 ezer forintos nyugdíjából erre nem futja, arra kérte lányát, hogy legalább egyszer segítsen utalni 500 forintot két YouTube-csatornának, mert a túró rudijáról is le tud mondani értük.

Voltak, akiknél nem a médiafogyasztás megváltoztatása, hanem egyszerű, személyes, észérvekre épülő beszélgetések tették meg a hatást — az unokák jövőjéről, a szakorvoshiányról, a várólistákról. Egy 80 év feletti nagyapa, aki a választás előtt még ordítva mondta, hogy ha Tisza nyer, háborút hoz, április 13-án mégis azt mondta: „jó helyre húztam az X-et.”

"Olvasónk szerint az édesanyja később még azt is letagadta, hogy fideszes volt. Itt azonban nem állt meg a történet: a 82 éves édesanyja belépett az egyik Tisza-szigetbe, és kora ellenére „hatalmas enerigával lett aktivista”.

Másik olvasó ezeket idézte:

„Édesanyám végiszurkolta/szorongta a választások estéjét, végigbőgte a leendő miniszterelnök Batthyány téri beszédét, és azóta meghallgatott minden telexes, partizános és egyéb hírt, ami csak szembe jött vele. Azzal, hogy Juhász Petike a maga egyedi stílusával felnyitotta a szemét, rájött, hogy micsoda cselszövevényekkel van tele a hazai politika, kíváncsivá, és kritikussá tette őt” - írta.

A történetekből azért az rajzolódik ki, hogy az ébredés pillanata akkor jött el, amikor valamilyen külső hatás kimozdította a Fidesz-szavazókat abból a zárt, torz valóságképből, amelyben addig éltek a propagandának köszönhetően. Ez egyrészt azt mutatja, mennyire hatékonyan működött a Rogán-művek által felépített rendszer, másrészt viszont azt is, hogy a helyzet korántsem reménytelen, még akkor sem, ha 16 évig annak látszott.

Hidvégi Balázs posztjában kéri Magyar Pétert hogy költözzön be a Karmelitába.

Írásában azt állítja, hogy a Karmelita nem Orbán személyes hivatala, hanem egy intézményesedő hagyomány első darabja. Hídvégi a Downing Street, a Matignon vagy a Fehér Ház-hoz hasonlítja. A Magyar be nem költözését pedig már előre kicsinyességként, kelet-európai felforgatásként minősíti.

Az érvelés azért "ügyes," mert egyszerre próbálja intézménnyé maszkírozni azt, ami valójában egy konkrét politikai projekt térszimbolikája, és erkölcsileg lehorgonyozni Magyar Pétert egy olyan rendszerben, amelyből a felhatalmazása éppen kifelé mutat.

A párhuzamok itt csúsznak el a leglátványosabban. A Downing Street 1735 óta, a Fehér Ház 1800 óta, a Matignon 1935 óta kormányfői rezidencia azért váltak intézménnyé, mert több politikai erő, több cikluson át hitelesítette őket.

A Karmelita 2019 óta egyetlen miniszterelnök kezében van: ez nem hagyomány, hanem precedens-kísérlet. Hidvégi maga árulja el ezt, amikor kéri Magyar Pétert a beköltözésre, tehát tudja, hogy a Karmelita csak akkor intézményesül, ha a politikai váltás után retroaktíven legitimálják.

A második réteg talán ennél is fontosabb. A Karmelita nem önmagában áll, hanem a Hauszmann-terv és a teljes Várnegyed-átépítés sűrített szimbóluma. Ez pedig nem semleges műemlékvédelmi program.

Szerintem inkább emlékezetpolitikai narratíva: a „megszakadt folytonosság helyreállítása” formula a Horthy-kor idealizált, NER-konform képét építi vissza egy szabad építészeti-történeti vita helyett.

Ehhez társul a parlamenti súlyponttól való szándékos elszakadás. A Sándor-palota - Parlament - Kossuth tér háromszögéből kiszakadni, és a kormányzást a Várba emelni, térben fogalmazta meg azt a kormányzásfelfogást, amelyben a végrehajtó hatalom a parlament fölé, nem mellé kerül.

Aki ezt a teret veszi át, ezt a struktúrát is örökli, akkor is, ha közben „új politikát” hirdet.

A poszt erkölcsi csapdája külön cinizmust mutat. A „kicsinyesség, felforgatás rövid távú érdekek miatt” formula úgy szerkesztett, hogy bármi, amit az új kormány a NER szimbólumrendszerének leépítésére tesz, eleve kicsinyesnek minősüljön.

Ezzel szemben minden megőrző gesztus pedig automatikusan államférfiúinak. Ez a politikai váltás szimbolikus szintű megfékezése.

Innen nézve a Karmelita az, ami: ideológiai mellékutca. Impozáns, mert sok pénzt és figyelmet kapott; mellékutca, mert egy konkrét politikai projekt térszimbolikája, nem egy ország kormányzati architektúrájának szerves része. Beköltözni nem folytonosság-vállalás lenne, hanem szimbolikus engedmény annak a logikának, amellyel az új kormány éppen szakítani jött.