Mit gondolnak azok a férfiak, akiknek a felesége/barátnője a kapcsolat elején nagyon jól nézett ki, de az évek alatt sokat hízott? Ugyanúgy vonzódnak hozzá és szeretik, vagy titokban azt kívánják, hogy jobban adjon magára?
Mennyire gyakori szerintetek, hogy valaki egy korábbi kapcsolat sérüléseit viszi tovább a következőbe?
Láttam egy kommentet, ahol egy nő írta, hogy az exe mindig azzal takarózott, hogy „a telefonom a magánszférám”, aztán később kiderült, hogy kompromittáló üzenetei voltak a kolléganőjével, akivel meg is csalta. A kapcsolat véget ért, de azóta az új kapcsolatában gyakorlatilag teljes hozzáférést kér a párja telefonjához, a lokátor is alap, és ha nem lenne az, azonnal dobná is a pasit.
Szerintetek mennyire fair olyasmit elvárni a következő partnertől, ami valójában egy előző kapcsolat traumájából fakad? Hol van a határ az egészséges bizalomépítés és a másik kontrollálása között?
Miért van az, hogy ha valaki belenéz a párja telefonjába és talál valami gáz dolgot, akkor utólag mindenki azt mondja, hogy “jól tette, hogy megnézte”? Viszont ha nem talál semmit, és a másik fél kiborul azon, hogy kutakodtak a telefonjában, akkor hirtelen az lesz a hibás, aki belenézett.
Szerintetek hol van itt a határ? A telefonban kutatás önmagában mindig gáz, vagy az eredmény dönti el, hogy elfogadható volt-e?
Nem tudom, hogy csak én érzem azt, hogy kedvesebb a benzinkutas, mosolyog a dohányboltos, és egyáltalán a mindennapi apró emberi interakciók könnyedebbek április 12-e óta? Mindenki boldogabb, vagy csak az én örömöm vetül ki a világra?